Ita fit cum gravior, tum etiam splendidior oratio.

Hatalmas a tömeg.

A Bem-tér teljesen megtelt a TISZA Párt rendezvényére érkezett emberekkel. Hosszabb ideje ez az első év, hogy szívesen látogatok ki egy 1956-os megemlékezésre, mert tudom, hogy itt méltó lesz az emlékőrzés és amikor együtt skandáljuk az ikonikus „Ruszkik haza!” felszólítást, amögött olyan, a jelenünkre is értendő érzések fognak meghúzódni, amelyek egyértelműen a magyar demokráciát és szabadságot csorbító hatalomnak fognak szólni.

Mindenki meglepetésére Magyar Péter egy verssel nyitja meg a megemlékezés első részét, méghozzá egy olyan csodálatos irodalmi remekművel, mint a Mennyből az angyal Márai Sándortól.

Michal Wawrykiewicz lengyel EP-képviselő jelenléte is örömre ad okot: megerősíti, hogy valós, amit érzünk. A szabadság és változás szele nem csupán egy megfoghatatlan álom, hanem egy olyan cél, amit a tömeg tud létrehozni, felépíteni és megtartani.

„Jó látni és hallani ezt a szabadságot, ami a levegőben is itt van” – hangzik el a lengyel politikustól, majd hozzáteszi: ez az érzés fogta el a legutóbbi lengyelországi választáson is, és ebből tudták, hogy a változás jön. Megállíthatatlanul.

Természetesen a lengyel-magyar több évszázados barátságról szóló mondást sem maradhat el, főleg, ha az magyarul csendül fel: „lengyel, magyar két jóbarát, együtt harcol, s issza borát.”

Pongrátz Ernő a forradalom lángjáról szóló rövid felolvasását követően a tömeg a Széna tér felé vette az irányt, ahová 4 óra után érkezett meg a Magyar Péter vezette, molinót vivő tömeg eleje. Út közben jó volt látni, hogy a Margit körúton lakók közül sokan kísérték figyelemmel az eseményeket, kapcsolódtak be a hangos skandálásba, fejezték ki egyetértésüket a hangulattal.

A grandiózus színpad előtti tömegben százszámra lengenek a ’56-os forradalom szimbolikus jelképének számító lyukas zászlók, felváltva a magyar zászlókkal. Csodálatos ismételten ennyi hullámzó piros-fehér-zöldet látni, büszkén viselni nemzetünk jelképeit, hiszen mindenekelőtt ez köt össze bennünket magyarokat: jelképeink, nyelvünk és történelmünk.

„Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt…” Azt hiszem senkinek nem kell bemutatni, hogy ezek a szavak miért váltottak ki a tömeg egészéből dühös reakciót. Orbán Balázs mondatai az 1956-os forradalom és szabadságharc eszmeiségét és emlékét gyalázzák meg, ezért nekünk 1956 és a Pesti srácok örököseinek, egyértelmű kötelességünk, hogy felemeljük a hangunkat és elutasítsuk ezeket a gondolatokat.

Az esemény második részének kezdete múltidéző, 1956-os felvételekkel hangolja rá a tömeget a szabadságharc üzeneteire, majd Ujlaki Dénes színész meghatóan idézi fel, hogy hogyan élték meg akkor az emberek a reményt és összetartást. Az emberek arcáról tisztán leolvasható, hogy megérintette őket a visszaemlékezés, valamint, hogy a lelke mélyén mindenki arra vágyik, hogy egy olyan szintű összefogás szülessen ujjá, mint a forradalom idején, amikor idegenek kérés és kérdés nélkül nyújtottak segítő kezet a másiknak.

A színpadi művészek, köztük Rost Andrea és Koltai Róbert fellépése különleges hangulatot ad a megemlékezésnek. Jordán Tamás visszaemlékezése a Sztálin-szobor ledöntésére igazi, megelevenedett történelem volt.

A színpadon feltűnt a lyukas zászló, immáron Magyar Péter kezében, aki ünnepi beszédére készülve elfoglalta helyét a színpad közepén.

A TISZA Párt elnöke szenvedélyes és gondolatébresztő beszédet tartott, amelyben a haza iránti elkötelezettség és az ’56-os forradalom öröksége kapott hangsúlyt. A beszéd egyik fő üzenete az volt, hogy az 1956-os forradalom értékeit tovább kell adni, emlékezni kell a hősökre, akik a szabadságért áldozták életüket, és erőt kell meríteni a kitartásukból.

Magyar szerint a forradalom az összefogás szimbóluma, amely ma is képes iránytűként szolgálni azoknak, akik egy szabad, igazságos és jóléti Magyarországot szeretnének. Kiemelte, hogy az ’56-os harcosok nemcsak szembeszálltak az elnyomással, de egy olyan Magyarországért küzdöttek, amely mindenkinek lehetőséget ad – az egyetemisták, munkások, földművesek – egyaránt részt vállaltak az összefogásból.

Felidézte azokat az értékeket, mint a becsület és az igazságosság, amelyeknek ma is meg kell határozniuk a politikai és társadalmi törekvéseket. Magyar szerint a jelenlegi politikai elit eltávolodott ezektől az értékektől, és szembefordult a nemzeti érdekkel.

Fontos szerepet kapott az a gondolat is, hogy az ’56-os hősök között voltak liberálisok, szocialisták, nemzetiek és más ideológiai irányzatok képviselői, akiket egy közös cél és a haza iránti szeretet kötötte össze.

Magyar Péter beszédében hangsúlyozta, hogy a mai Magyarország és a nemzet jövője érdekében elengedhetetlen a társadalmi megújulás. Konkrét cselekvésre szólította fel az embereket, mondván, hogy a forradalom eszméi csak akkor élnek tovább, ha a következő generációk is elkötelezettek a szabadság és igazság mellett.

Az egyéni felelősség kérdését is felvetette, jelezve, hogy minden hazaszerető magyarnak részt kell vállalnia abban, hogy a következő években egy erősebb, független és igazságos országot építsenek.

Magyar Péter a Tisza Párt szerepéről is beszélt, amely a közösség erejével és hazafias értékekkel kíván politikai alternatívát nyújtani. Szavaival kinyitotta a kaput azok számára, akik a társadalmi megosztottság helyett egy egyesült, erős Magyarországban hisznek.

Az este különleges energiája átjárta a jelenlévőket: Magyar Péter szavai tele voltak elszántsággal és érzelmi töltettel. Nemcsak történelmi emlékeket idézett fel, hanem saját érzéseit és gondolatait is megosztotta a közönséggel. A hallgatóság számára szavai felértékelték az emlékezés jelentőségét, mintha újraélhették volna a múlt eseményeit.